A nyugdíjasok nyomában

Egy ideje keressük már az idős embereket. Hogy hol lehetnek, rejtély volt mindeddig. Nem ők az ügyintézők az ilyen-olyan hivatalokban, sem a bankokban, nem a rendelőintézetben töltik az egész napot. Vannak a piacon páran, de nem igazán kell húzókocsiviadaltól tartani sem a kofák előtt, sem a villamoson. Arra gondoltunk tehát, hogy óceánjáró luxus hajókon vannak, vagy éppen Európában. Pihennek. Nyaralnak. Élvezik szabad éveiket. DE NEM! Teljesen váratlanul találtunk rájuk.

Elsétáltunk ugyanis a Crown Casino előtt :) Már jó ideje mondták nekünk, hogy ide muszáj elmenni, érdemes megnézni, milyen gyönyörű. Szóval ha már ott voltunk, hátizsákosan, ahogy illik besétáltunk. Jó ég!! Ez a hely, tényleg mesésen néz ki, hirtelen valami álomvilágba csöppentünk, ahol kristályból van a plafon, énekel a lila vizű szökőkút, bordó a szőnyeg, már ahol nem márvány a padló és minden csillog, világít, vibrál, két focipályányi területen. Itt nem kell Oscar gálákon hordott ruhák mását hordani, ahhoz, hogy belépj, szóval beléptünk. És íme, Melbourne nyugdíjasai ott ülnek a játék gépek előtt és nyomják. Pörögnek a cseresznyék meg a szilvák, de ahogy láttuk, kárba vész a zsíros ausztrál nyugdíj. Megdöbbenve láttuk, ahogy az a rengeteg tolószékes, meg botos ember összeroskadva ott ül a gépek előtt, mint a csecsemők a játéktól megbabonázva. Szomorú meg vicces is az egész. Kifelé menet végignéztük, ahogy mami és papi kiszállnak egy taxiból, ami épphogy nem a küszöbön tette ki őket már így is, de hát már járni is alig tudtak. Ahogy aztán papi kilépett a kocsiból, már dőlt is el, de mielőtt ugrottunk volna, hogy elkapjuk, mami rutinosan utána kapott, végül egymásba kapaszkodva betotyogtak valahogy, fél óra alatt valószínűleg. Veszélyes világ ez, s úgy tűnik egy egész generációt beszippantott. Még ilyet!

Ő is hetven éves, csak a sok rizs miatt nem látszik.