Cápalovasok: Vándorcigányok

Menő a Great Ocean Road, de nem vagyunk mi olyan papírkutyák, hogy csak pár száz kilométerre merészkedjünk Melbourne-től. Sőt, ha már lúd, legyen az kövér, irány az ország legeslegközepe, át a vörös homokú sivatagon, az Uluru-ig. Az Uluru, és testvére a Kata Tutja büszkén állnak Ausztrália közepén, mindentől távol, aboriginalok szent hegyeiként. A látvány lenyűgöző, így ha meg tudunk küzdeni lelkiismeretfurdalásunkkal, amit az okoz, hogy ott szennyezzük a levegőt, ahol nem kéne, illetve, ami még rosszabb, ott fogyasztjuk/folyatjuk a vizet, ahol nincs, akkor kihagyhatatlan élményben lesz részünk. (Ha megnyugtat titeket, az Ulurunál nem zuhanyoztunk).

9 napos útitervünk tehát így nézett ki: 1. nap Great Ocean Road ugyebár warrnambool-i végállomással, majd onnan Adelaide, Coober Pedy, Uluru, Alice Springs, Coober Pedy, Adelaide, Horsham, Melbourne. 5500 km a sivatagban.

Életre szóló trip, csak semmiképpen ne nézzétek meg a Haláltúra című filmet előtte, az ugyanis erről az útról szól és nem happy end a vége. Mi nem tudtunk erről a filmről, sem a filmet megihlető történetekről, lényeg az, hogy nem veszélytelen az út, viszont gyönyörű.

Tervünkben az állt, hogy amennyire csak lehet, szabadon és kalandosan nyomjuk, így szállást nem foglaltunk sehol, couchsurfingeztünk Warnamboolban, Adelaide-ben mindkétszer, kétszer az autóban töltöttük az éjszakát, egyébként pedig motelekben hajtottuk nyugovóra kócos fejünk. Vendéglátóink kivétel nélkül csuda figurák voltak. Zac a vidám, alkesz, klinikai pszichológus, Pete a magyarul tanuló művész óvóbácsi, no és Marion az örök hippi hölgy.

Zakariás szamurájkardokkal (és magyar szabjával) várt minket. Na semmi erőszak, csak a móka és kacagás.

A hippilak, hátul a biokerttel, csirkékkel

Saját citromfával

Az Auchan kukájából (igen) feltöltött hűtővel

Csúcsszuper hostelünk Alice Springsben

Szomszédaink a sivatagi autóban alvásnál. Nagyon tipikusak. Nagyon :)

A kocsiból

Az úton a csend uralkodik, alig van forgalom, térerő egyáltalán nincs, városok pláne, kb. 200 km-ként van egy benzinkút, ahol ihatsz egy rossz kávét, és előveheted a szendvicseidet. Ezeknek a helyeknek nevet is adnak, mintha települések lennének, pedig nem. Az emberek integetnek egymásnak, olyan kicsi a forgalom. Irtóra élveztük, komolyan :)
A nap mindig süt finoman, éjszaka viszont cudarul lehűlt a levegő (0 fokra).

Ahogy haladsz észak felé, egyre vörösebbé válik a föld, egyre több állatot látsz élve. Ennek az az oka, hogy ahol több a város még, ott nagyobb a forgalom, elsősorban Road Train nevezetű, végtelen (igen, túlzok) hosszúságú kamionok haladnak 100 km/h-val és kíméletlenül csapkodják el a kengurukat, teheneket, dingókat.

A Réka ledudálta...Egy pánikroham keretein belül próbáltuk megelőzni, sikertelenül

Aranyosak

Ez egy bálákat és autókat is szállító egyed, igyekeztünk előbb indulni náluk, nehogy a szemünk elé kerüljenek

Szorult helyzetben

Szóval utunk első felében sokkal több halott állatot láttunk, illetve azok tetemein falatozó ragadozó madarakat, mint élőt, de idővel szerencsére megváltozott az arány, és rengeteg emut, tehenet, kengurut, sast, lovat, dingót, rókát, sőt még macskát is láttunk. Utóbbit köszönd a fehér embernek, aki tojik mások élővilágára, hozza a macskáját, ami szaporodik és megeszi a speckó sivatagi ugrabugráló mit tudom én miket. Fajok tűntek el.

Az állatok sokszor az úton, út mellett ácsorognak, ilyenkor időben kell reagálni és megállni, amint lehet. Az országúti szabály szerint, ha kiugrik eléd egy kenguru, csukd be a szemed és hajts tovább egyenesen, amíg biztonságban meg nem tudsz állni. Ez azért van, mert lehet, hogy elcsapsz egy kengurut, de lehet az is, hogy azon túl, hogy elcsapod, még másnak is nekimész, vagy magadat sodrod árokba. Az út mentén több autóroncs is figyelmeztet erre a szabályra. Egy átlag ausztrál évi két kengurut csap el. Szép lassan irtják őket. Akiket ezzel kapcsolatban kérdezgettünk leginkább a vállukat vonogatták. Ez van, mit tehetnénk, meg hát úgyis olyan sok van belőlük.

Egy másik szabály, hogy a tetemet húzd le az útról....

Emuk szabadon

Azok sasok! Rengeteg ül büszkén az út szélén.

Másik érdekes szabály, hogy ha stoppost látsz, ne vedd fel. Ez az önző szabály is a saját életben maradásodat szolgálja, ugyanis rengetegen haltak meg/tűntek el azért, mert felvettek egy csapzott, öreg stoppost. Sajnos őrült emberek igenis vannak.

Aztán még valami van, ami érdekes: az aboriginalok jelenléte. Ez egy kezelhetetlen dolog. Az ausztrál társadalom sem tudja kezelni, hát még az átutazó. Értelmes emberek lévén hozzáállásunk nyilvánvalóan nem volt előítéletekkel teli. Sajnálatot éreztünk és széttártuk karjainkat. Általában. De amikor megláttuk őket, vagy közeledtek, főleg elbújtunk, bevalljuk. Miért volt ez? Mert nincs ijesztőbb egy 120 kilós, alkoholtól eltorzult arcú és testű, mezítlábas, fehér poros hajú, ordibáló, dühös ősembernél. Főleg a szupermarketben. Ilyenkor teszel egy sétát a csokik között, mielőtt megvennéd a rizst.
A fehér ember 200 évvel ezelőtti megjelenésekor az aborginalok gyűjtögető, vadászó életmódot folytattak, meztelenül jártak és ünnepekkor kifestették testüket. Mindennapi étkük egy magokból, fűből készített gumó volt. Akit érdekel, annak ajánlom a 10 kenu című filmet. Szóval 200 évvel ezelőtt gyakorlatilag ősemberként éltek, majd jött a fehér ember a kenyerével, a fejlett társadalmi elképzeléseivel, és vagy szétrombolta a törzseket, de porig, vagy belekényszerítette őket, a lenézendő kisebbség kategóriába. Több helyen ki is lettek irtva teljesen (Tazmánia), a ’70-es évekig pedig szavazati joguk sem volt. Érthető tehát, ha dühösek voltak, ugyan nem a szavazati jogra vágytak, hanem a régi életükre. Elkezdtek inni, de a testük ilyen rövid idő alatt genetikailag még nem lett képes feldolgozni az alkoholt. Ettől megbetegedtek, függővé váltak. Szóval, ami ma van, az az ötösével járó-kelő, bokor alján, a kocsid előtt üldögélő, ordibáló őslakos-csapat, aki gyűlöl téged, amiért ott vagy, kis tavának vizében zuhanyozol, a törzse területén hintáztatod a gyereked, stb. Meg az ausztrálok, akik apáik bűnéért vezekelnek, és próbálnak valamit kezdeni azzal, amivel úgy tűnik, sajnos nem igazán lehet mit kezdeni. Ez egy nagyon szomorú történet. Sajnos nem tudtunk képeket készíteni róluk (mivel megjelenésükkor kisebb bajunk is nagyobb volt annál), de az alábbi fotóval igyekszünk illusztrálni őket:

Mezítláb, de kocsival, alkoholtól eltorzul arc

A 9 nap alatt nagyon sok gyönyörűséget láttunk, és sokat tanultunk is. Megtapasztaltuk, hogy milyen 0 fokban a sivatagban aludni, de láttuk a Tejutat, és az égbolt összes csillagát. Tudjuk, milyen fárasztó egész nap vezetni, hosszú napokon át, de láttunk rengeteg állatot szabadon, láttuk, hogyan költöztetnek teherautóval komplett házakat, és láttuk az Ulurut (másnéven Ayers Rock). Utóbbit még maga sir Henry Ayers sem látta, pedig róla nevezték el :) Szóval egy percig sem unatkoztunk, íme még néhány fotó bizonyíték gyanánt: