Az Open - független elbeszéléseink

Férfi szemmel

Még jóóó, hogy ott voltunk az Australian Openen!

A jegyet 3 perc alatt megveheted a neten. Elég sokféle van, a legolcsóbbat és legnépszerűbbet (ez volt nekünk) úgy hívják, ground pass. Ezzel a jeggyel reggeltől estig ott lehetsz, megnézhetsz bármilyen meccset, kivéve azokat, amik a két nagy arénában mennek. Persze ott játszik az összes menő, viszont, ha jó napot választasz, akkor simán láthatsz sztárokat, jó meccseket a többi pályán is. Ez a jegy potom 30 dollárba (7500 HUF) került, ami egy ausztrálnak aztán tényleg aprópénz. Az arénákhoz azért már kell lóvé, a Rod Laver Arena-ba átlag 200 dollár volt egy jegy, a Hisense-be 100. A férfi döntő 370 dollár (91.000 HUF).

Mi úgy intéztük, hogy a nyolcaddöntők napján mentünk ki. Arra gondoltunk, hogy igaz, hogy akkor már nincs olyan sok meccs, viszont az mind izgalmas lesz. 

A legtöbb egyéni az arénákban ment, úgyhogy egy női párossal nyitottunk. És milyen jól tettük! A meccs a Margaret Court Arena-ban volt, ami egy nagy hagyományú, hatezer férőhelyes pálya. Szépen meg is telt. 

Úgy működik a dolog, hogy a gamek között, amikor megpihennek a játékosok, akkor mehet a ki és bemászkálás. Az egészet szalmakalapos szervezők ügyelik, ültetés van. A küzdelem két  orosz, és egy argentín-olasz páros között zajlott, nem igazán volt kérdés hova húz mediterrán szívünk. Akkora mázlink volt, hogy kifogtunk egy 2 és fél órás, döntő szett 7-6-os, szuper izgalmas, fordulatos meccset, melyet végül a mentális problémákkal küszködő déli páros nagy bánatunkra elvesztett. Azért annyira nem bánkódtunk, félelmetes érzés volt ott lenni. 

Zsigmond Vilmos

Úgy kell egyébként elképzelni, hogy a labdamenetek között az összes férfi néző a szabályokat magyarázza női néző partnerének, ahogy én is tettem :) Az említett kis szüneteteket (amikor reklámok mennek a tv-ben) egy hét fős bohóc-brigád tette emlékezetessé. Mókáztak, énekeltek, táncoltak, hullámoztak.

Ezrek hullámoztak, csak mert kérték. Menő

Belenéztünk eztán egy junior meccsbe, majd elkezdtünk egy vegyes párost (Nishikorival), de az egy ilyen leiskolázós-lötyögésbe fulladt, ott is hagytuk. Ekkortájt már kezdtünk olvadni is a 35 fokon, úgyhogy bementünk hűsölni a légkondis Rod Laver Arena-ba, itt pedig olyan történt, hogy…húú! Azt gondoltuk, hogy ezeket az arénákat, mint rendesen (ahogy otthon) 220 inkálos őrzi majd, hogy a közelébe se férünk. De nem ám. Ugyanazok a cuki szalmakalaposok csekkolják a jegyeket, és kérem, ha szépen mosolyogsz, ezek még be is engednek, hogy csinálj két képet, meg tátsd a szád egy-két percig. És akkor így jöhetett létre ez a felejthetetlen pillanat, melynek lenyomata látható alább:

Két labdamenet egy Nadal meccsből. Percekig csak szédelegtem utána. A vicc pedig, hogy ezt még tudtuk tetézni:

Hogy mi a durvább egy Nadal meccsnél? Hát egy Federer meccs, természetesen. Itt tenném hozzá, hogy persze megtehettük volna, hogy nem jövünk ki. Bármily nagy volt a kísértés, végül úgy döntöttünk, hogy ezek annyira jófejek voltak velünk, meg tök olcsó az egész, meg egyébként sem a balatonsound.

A végére maradt a nap slágermeccse (az arénán kívül), erre reggel óta fájt a fogunk. Del Potro vs. Kohlschreiber. A meccs nem érdemel túl sok említést, a német srác maximum néhány percre tudta megszorongatni Del Potrot, de azért élvezetes volt. 

A három szett, na meg az aláírások

Emlékezetessé pedig az előttünk ülő, hülye részeg tette. Példaértékű történet. Holland srác, egész nap a tűző napon itták a söröket, vállalhatatlan állapotba kerültek. Minden egyes labdamenet között üvöltötte a legkülönbözőbb buzdító baromságokat. Ez addig ment, amíg már az egész aréna vele foglalkozott, lehurrogták, nagyon ciki volt a szitu. És akkor íme az ausztrál megoldás a problémára, a magyar verziót mindenki képzelje el maga. Az első szett után a bíró szólt, hogy csináljanak valamit ezzel a lénnyel, mire nagy meglepetésünkre egy idős, szalmakalapos néni jelent meg, és foglalt helyet a fickó mellett. Csendben felvázolta neki, hogy figyelj, az van, hogy…, nevetve elcsevegtek a történtekről, és a srác innentől egy árva szólt nem szólt a meccsen. Ennyire egyszerű…:)

Nagyon nagy móka ám ez a rendezvény. Népünnepély. Nem is igazán sportesemény, inkább egy ilyen családi fesztivál. Rengeteg kajálós/piálós hely, boltok, cégek kivonulnak, játszós helyek gyerekeknek, és akkor egyébként mennek a meccsek is. Komolyan, csak a sátrak hiányoztak. 

Ha a zellert otthon felejtetted volna.

Nagyon szimpi, hogy tökre nem drága, nincs ez a „hú de sokan jönnek, húzzuk le őket, amennyire csak tudjuk”. Rengeteg család, kihozzák az ételt mindent, és piknikeznek a fűben, a kivetítő alatt. Mi is toljuk a szendvicsünket, az idős néni sörrel a kezében odajön hunyorogva, hogy Hogy állnak a srácok? mondom, Második szett, kettő-kettő. Mire a néni: Az kettő-mind fiacskám, van még mit tanulnod! ;) 

Női szemmel

„Szívem, a labdamenet közben ne beszélj, jó?” 

Ez volt a lényeg. Cukikám annyira izgatott volt, hogy már hetekkel a verseny előtt tervezgetett és álmodozott arról, hogy milyen lesz majd kint lenni. Mert ő imádja a teniszt, hát én meg nem értettem, hogy miért izgalmas mások labdapattogtatását 3 órán át nézni.

Szóval miután megvettük, kinyomtattuk a jegyeket, időt kellett szánnunk a taníttatásomra, ő gondosan alaprajzot készített a teniszpályáról, majd elkezdte magyarázni a szabályokat és a logikus pontozási rendszert. 15, aztán 30, majd 40, miért 40, miért nem 45, miért 15-mind 15-15 helyett kérdéseimre azonban nem érkezett válasz.

A nagy nap reggelére korai kelést terveztünk, mivel 11-kor (!) kezdődik az első meccs, ezért már naggggyon korán fel kellett kelni, ugyanis elképzeltük(-te), hogy biztos az lesz a legnépszerűbb nap, és még a megállótól sétálni kell, és mire megtaláljuk a bejáratot, a megfelelő arénát, sorban állunk előtte fél Melbourne-nel egyetemben, és helyet találunk, az egy év. Ezzel nem tudtam vitába szállni, mégis kicsit elcsúsztunk az idővel reggel, már nem emlékszem miért, valószínűleg hajat mostam, meg nem találtam a cipőm. Az út úgy kezdődött, hogy bemondták: 20 perc múlva jön a következő metro, itt neki elborult az agya, és szép lassan idegbeteggé változott. Miért ilyen kurvalassú a villamos, tuti le fogjuk késni a kiszemelt meccset, jó menjünk másikra, de melyikre, annak se látjuk az elejét, nem baj, max várunk. Leszálltunk a villamosról, követtük az egyáltalán nem hömpölygő, nem rohanó, nem tömeget, itt már nekem gyanús volt, hogy ezek elég lazán veszik, minden bizonnyal 2 perc alatt fogunk bejutni, és még talán késve is kezdik, de nem mertem megszólalni. Pár perces eszement loholás után megérkeztünk, és még én is meglepődtem, hogy mennyire simán ment minden, hiba nélkül, 3 perc alatt már ültünk a 4. sorban az arénánkban, és kenegettük orrunk-vállunk naptejjel.

ITT VAGYUNK!

Megnyugodott, ez látszik

Cukikám itt megnyugodott, én pedig beleszerettem a teniszbe. Életem első teniszmeccse, amiből többet voltam hajlandó megnézni másfél percnél, egy női páros mérkőzés volt, és halálosan izgalmas. Egészen az utolsó percig nem tudtuk, ki nyer (-igen, ezt szakszerűbben is meg lehet fogalmazni, valószínűleg ő megtette).

Sosem bambulhatnak el, ezért gyakran cserélik őket

Hajrá, csajok!

Őrjítő izgalmak

Azt hiszem,észrevett

Meccs után elmentünk felfedezni a terepet, és meglepetések sora várt ránk. Az első, hogy az Australian Open nem sportesemény, hanem egy nagy családi piknik parti. Hé, mit csinálsz ma délután? Semmit. Nem megyünk ki az Openre? Jó. Kb. így meg ez, az egész napos jegy 30 dollár, ami abszolút semmi, és bent sincsenek sziget fesztiválos árak, sőt. Minden pont annyi, mint bárhol máshol. Sőt. Nagy márkák kivonulnak osztogatni ingyenes termékeket. Nem mintákat, hanem termékeket, és megmasszírozzák a kezed, ha szeretnéd, ingyen.  Mamik és papák, csecsemők, 2 évesek, 10 évesek, 20 évesek és mindenki kivonul az Openre, leülnek a fűbe, jégkrémeznek, és ha kedvük van, beülnek egy arénába.

Jégkrémet, naptejet tessék

Finom ez az ice-cream, darling

Kézmasszázs, uborkás dezodor, mert megérdemeljük

És akkor az arénáról jut eszembe, hogy a fő aréna, ahol a legmenőbbek játsszanak, mint Nadal vagy Federer az egyetlen, ahova a napijeggyel nem lehet bemenni. Itt ért a második meglepetés, hogy oda is be lehet menni, ugyanis nincsenek ám kordonok, meg kopasz intelligenciák, akik az arcodba köpködnek, minden egyes P-nél és B-nél, hogy márpedig te ide nem mehetsz be. Kedves fiukák és lányok állnak az ajtóban, és annyira jófejek, hogy beengedik az embereket, hogy megnézhessék a nagy arénát, és a nagy teniszezőket pár percre, ráadásul természetesen (!) fotózni is szabad.

Szóval csak ámultunk és csodálkoztunk, nagyon jól éreztük magunkat, megszerettem a teniszt, csodás napunk volt, és alig várom, hogy elmenjünk valamikor pattogtatni a labdát mi is.