Csütörtök reggel: Budapest, péntek reggel: Orly, szombat reggel: Kuala Lumpur, vasárnap reggel: Melbourne… Így indult minden. Kedves drágáink, ezt a blogot a Földről fejjel lefele lógva írjuk nektek.

2012. október 19., péntek

Sydney




Jól van, bocsi, bocsi! Ne haragudjatok ezért a szörnyen hosszú szünetért, nemhiába, itthonról kicsit azért más a blogot írni. Már biztosan kitaláltátok, hogy most Sydney jön, és a várhatóan utolsó poszt lesz Kambodzsa. Juhú!
No szóval, a másfél hetes sivatagi trip után kettős érzelmekkel kerültünk vissza a civilizációba. Nagyon fáradtak voltunk már, és nyűgösek is, miközben azért a sivatagban lelki otthonunkra leltünk. Kis túlzással, Sydneybe kizárólag azért mentünk el, mert úgy éreztük, muszáj. Annyira harmóniába kerültünk a természettel, a csenddel, hogy úgy éreztük, egyáltalán nem érdekel minket a város. Ahogy azonban megérkeztünk, érdektelenségünk odalett, ugyanis más volt, mint Melbourne, és igen-igen tetszett nekünk.
Persze itt is couchsurfingeztünk. Szállásadónk, Luc egy kb. 27 éves, pénzes, munkanélküli, meleg srác, aki a hatalmas kutyájával, Borisszal él. Luc egy nagyon szép kis villában él, csendes, kertes környéken, kb. 1 órára a belvárostól. Nem bántuk. Csak egyszer, de erről majd később…
Melbourne eléggé európai, vagy legalábbis nagyon igyekszik az lenni, Sydney viszont Amerika. Építészetében Philadelphia jutott eszünkbe néha, téglaépületekkel, rezes fényű régebbi üveg épületekkel és kékellő új felhőkarcolókkal. Sok szobor (Melbourne-ben nem nagyon vannak szobrok) és park. Tökjó érzés volt látni végre nekünk, elveszett európaiaknak pár szép, öreg épületet (értsd: 100 éves). Nagyon élhető, multikulti, színes, izgalmas, és a sydney-iek szerelmesek a városukba. Ez, azt hiszem, látszik is rajta. Nem volt időnk jól megismerni a várost, de nagyon kíváncsivá tett minket. Van egy olyan érzésünk, hogy egyszer majd még visszasodor minket ide a szél. 

Bal oldalon rezes, jobb oldalon kékes, előttük szobor a parkban.

Az óváros egyik szelete. Itt még ilyen is van!



Több szintes vendéglátó egység

Az ősi Európát megidéző márket

3 tészta 3 szósz akció!

A graffiti itt is dívik

Van ilyen is, csilli-villi

A föld alá itt sem fúrnak

Csak 3 napot terveztük, úgyhogy a legszükségesebbeket néztük meg: Harbour-bridge, Operaház, Hyde park, Botanikus kert, Bondi beach, 2 katedrálist, a Parlamentet, öblöket. A Kings Crossba is belecsöppentünk, de kifordultunk elég gyorsan.




A pécsi lakatgyűjteményhez nem hasonlítható, de egy lakat is őriz valamit


A kötelező ázsiai V

Van, akinek sikerül előnyt kovácsolnia a származásából






Ez a parlament. Ugyanmár!

Ázsiai iskolások :)


Ez a Hyde Park

Ez a Bondi Beach

Bondi papa nem fázik

Bondi bébi annál inkább


Kötelet másznak a menők

Jól éreztük magunkat tehát, az idő szép volt, csak esténként fáztunk, ugyanis Luc gyűlöli a meleget, nem fűt, az még hagyján, de télen is tárva nyitva van minden ajtó és ablak, dől be a 2 fok, ő meg rövidgatyában ül a kereszthuzat közepén. Boriszt tehát - mivel nekünk a leheletünk is látszott a lakásban – fűtőtestként használtuk. 

 

Ott tartózkodásunkat azonban egy sajnálatos esemény tette emlékezetessé: lekéstük a Sydney-Kuala Lumpur járatot. Hogyan? Hiába nagyváros, tömegközlekedése botrányos így is. A vonatok ritkán járnak, mi pedig nem kalkuláltunk ezzel, annyira fáradtak voltunk ugyanis már, hogy képtelenek voltunk mindenre gondolni. Jött tehát a vonat, majd le kellett szállni, várni a következőre, 10 perc, oké, de emiatt lekéssük a transzfert, amit megrendeltünk, hívtuk őket, nem várnak, következő busz fél óra múlva. Majd 15 perc helyett 1 óra és 20 percet töltöttünk a kisbuszban, mert a sofőr más kuncsaftokra vadászott. Bravo. Szóval ilyen sorozatos balesetek összege. Check in után 8 perccel értünk a reptérre, én fejem vesztve rohantam, míg Ádám a bőröndöket hozta. Szaladtam, szaladtam, közben éreztem, ahogy a hátizsákom cipzárja lassan szétnyílik, a következő pillanatban pedig szétrobban a kövön az egész tartalma. Kulacsom zengett, minden széthullott, mindenki engem bámult. Én a táska tartalmát magam után hagyva tovább rohantam, hogy 5 másodperccel kevesebbet késsek legalább, de sajnos hiába. A légitársaság kihelyezett hölgyeményének szívét valamiért nem lágyította meg egy kivörösödött arcú, kócos, szakadt táskás lány, aki a lihegéstől beszélni nem tudva kidülledő szemekkel a pultjába kapaszkodva hörgi, hogy PLEASEEE! Úgyhogy a tény, amit már sejtettünk, világossá vált: lekéstük a gépet, emiatt lekéssük a következőt is, és bukjuk a hotelfoglalásunkat is Kuala Lumpurban. Magunk elé meredve ültünk egy órát a reptéren még, megpróbálva feldolgozni a történteket és lehetőleg nem egymás torkának esni egymást hibáztatva. Végül lecsillapodtunk annyira, hogy képesek legyünk venni még 4 jegyet az elveszettek helyett és csalódottan visszamentünk a városba Luchöz.
Mielőtt elővennétek a zsebkendőket, beszúrtunk pár kreatív, de rosszul sikerült mókázást:
                             









1 megjegyzés:

  1. muhaha, hát ez az utolsó kép mindent visz ::DD fasza, amúgy tök véletlen tévedtem ide, nem is remélve, hogy lesz új poszt :D köszi a nevetést, cukikáim, ez az utolsó kép harsogó kacajra fakasztott ezen a bableveses vasárnapi napon :D

    VálaszTörlés