Milyen fura őzikék!

Régóta dédelgetett álmunk teljesült azzal, hogy végre sikerült eljutnunk a melbourne-i állatkertbe! Az állatkert amúgy is nagy móka, pláne egy ilyen távoli, egzotikus helyen, mint Ausztrália, mindenféle soha nem látott lényekkel. Azért is fájt már a fogunk rá, mert sajnos a közhiedelemmel ellentétben nem rohangálnak itt krokodilok meg cápák az utcán, még egy fránya skorpió sem mászik a cipődbe, koszos kis pókokkal kellett eddig beérnünk a verandán. Egyszóval következzék állati jó posztunk, sok szép képpel a Melbourne Zoo-ról.

Csak utánam, pöttyök!

Nehéz ügy amúgy egy állatkert itt Ausztráliában, ahol maximálisan odafigyelnek a környezetre, az állatvilágra, arra, hogy a lehető legkevésbé rondítsanak bele a természetes állapotokba. Büszkék is rá, teljes joggal, ez itt nem csak duma.  De hát olyan nincs, hogy nincs állatkert Melbourne-ben, kenguruval, wombattal, és ugye sok-sok ketrecbe zárt, kis helyen élő állattal. Mindenesetre úgy voltak vele, hogy ha már muszáj a kenyér és a cirkusz, hát csináljuk szépen, komfortosan. Az állatkertet úgy kell elképzelni, mint egy nagy erdőt. Az egész város csupa zöld, miért pont a zoo ne lenne az.

 

Az az érzésed, hogy behatolsz az állatok valós környezetébe, ha elfeleded a ketreceket, olyan, mintha nem is állatkert lenne, hanem az őserdő, meg a szavanna. Pontosan az a szándékuk, hogy az állatok között érezd magad. Ami nem is olyan nehéz, hiszen egy csomó állatot gyakorlatilag szabadon engednek kószálni. Persze csak azt, amelyik nem harap, meg nem szökik meg, ilyenből meg azért nincs olyan sok. Mindenesetre így történt, hogy együtt sétáltunk az emukkal, és kérem a kenguruk sem élnek bezárva.

Valaki igyekezett lazának tűnni.

Az állatkert egyébként egy köpésre van lakunktól, remek kis bicikliút visz háztól házig. Olcsónak semmiképp nem mondanánk, de itt simán megfizethető (25 dollár a teljes árú), gyerekeknek ingyenes hétvégén.

Rögtön az elején, némi vaddisznó és tapír megtekintése után belefutottunk a leghíresebb ausztrálokba. A fotózást nehezítendő, látogatók alkalmatlankodtak a kenguruk körül. Titeket nem zavarna, ha kajálás közben idegenek simogatnának? Ezeket a kengurukat nem úgy tűnt, hogy bármi is zavarná, többségük kábultan fetrengett az árnyékban.

Szezám tárulj!

Miért van zsebe az őzikének????

A kábultan fekvés egyébként sajnos ebben az állatkertben is általános tünet, ezzel úgy látszik, nem lehet mit kezdeni. Ha szerencséd van, akkor valahol a kerítésnél fetrengenek, és nem a leghátsó fa mögött (kivételt képeznek természetesen a lüke majmok és madarak). Azért van abban valami zseniális, ahogy az üvegfal túloldalán egy tucat ember sikítozva ugrál örömében, rajtad pedig nem látszik más, csak a tengermély unalom és nemtörődömség. Sokszor annyira emberiek voltak. No de, szóval ezek a zsebibabák az emukkal tengetik napjaikat, mindenféle kerítés nélkül. Így történhetett, hogy egyszer csak elindult két ilyen hatalmas madár felénk. A másik ausztrál celebbel, a wombattal meggyűlt a bajunk, többszöri próbálkozásra sikerült csak lencsevégre kapnunk.

E heti feladványunk: hol a wombat?

Itt ezt nem tudjuk, hogy mi, de azt hisszük, hogy egy wombat születését kaptuk lencsevégre. Már értjük, miért nem jött elő.

Volt, akinek nem adtak farönköt, ezért csak a tányérjába bújhatott

  

Oké, ez nem wombat, tudjuk

A koalától mondjuk nem is vártunk komolyabb tornagyakorlatokat.

Sz sz sz szzzzzszszzzsz....

Volt Afrika is. A zebrákkal mázlink volt, pont etetés volt, a zsiráfok pedig csak úgy unalmukban majszoltak.

Aztán volt egy ilyen szuper izgalmas, őserdős, vietnámos rész, ennek a lényege az elefánt volt, nekik nagyon nagy feneket kerítettek. De voltak itt kérem (kábult) tigrisek, vidrák, fura házak, és egy zseniális lepkeház, mely személyes kedvencünk lett. 

Ezt a fotóst levadászta a téma

Az elefántokkal balszerencsések voltunk, mert pont beterelték őket ketreceikbe, etetés céljából. Ők hatalmas területen élnek, ami nagyon szellemesen van kitalálva.

Volt még hátra egy csomó majom (ők ugráltak becsülettel), maci, ragadozók (ők a tipikus ’leghátul fetrengek, tuti nem veszel észre’), fókák, még lemurkák is a Madagaszkárból. Volt rengeteg színes madár. Melbourne egyébként úgy látszik, nem csak nekünk, a madaraknak is a legélhetőbb város. 

A papa, a link kamaszok, és a bébi nem ugrabugráltak

Ott a kicsi a hátán, ha nem látnátok :)

Ki legyen a legfélősebb, ha nem a medve???

Ez a kis hülye most rájött, hogy csúszik

Kis színesek

A gyermekeket felvillanyozta az állatok közelsége

Szóval a gyermekeket felvillanyozta az állatok közelsége

A legvégére a király maradt, és elmaradhatatlan pajtásai, a hiénák.  

Nem volt sok hiányzó, bár egy-két krokodilusra igazán beruházhatnának. Halak és egyebek egyáltalán nincsenek, tessék menni az akváriumba, csókolom! Jó három órát császkáltunk, és bizony ez sem volt elég, a végén igen csak szednünk kellett a lábunkat, nehogy bezárjanak éjszakára. Annyira jó volt! Van egy ilyen open range állatkert is Melbourne közelében, ahol tényleg szabadon él mindenki, azt is tervezzük. Miáú.

Maradj az úton, nem érted, fogyatékos? Menekülök!

Marco és Tonino

Ma délután volt fél órám Edem-re várva. Leültem tehát a Piazza Italia square egyik padjára, két már távolról is láthatóan olasz öreg mellé. Hiányzik Európa, s az olaszok ízes ordibálása is. Gyönyörű itt az ősz, eddig a legkedvesebb évszak, tehát minden adva volt egy kellemes fél órához. Nem voltam biztos abban, hogy érteni fogom a két 30 éve kivándorolt, nagyjából fogatlan öreg társalgását, de minden vágyam az volt, hogy bevegyenek a beszélgetésbe. Abszolúte feltűnően bámultam őket, és mivel értettem is, pofátlanul még el is nevettem magam néha. „Természetesen” tehát bevettek engem is a csevejbe, más választásuk nem igen volt. Addig a rendszert szidták hevesen, és a megjelenésem hatására se nagyon váltottak át. Megbeszéltük, hogy az én generációm gusztustalan, a nők úgy isznak, mint a férfiak, de ami rosszabb, hogy még tetoválásuk is van. Itt meg itt. Mert a férfin, még hagyján, de a nőn? Ha meglátna egyet, hogy az ő korában ott van rajta a fakó, ráncos tetoválás, el is küldené. így. A ruháinkról se beszélve, az egyetemeken egyenruhát kellene hordani, mert ami most van, az undorító. Nem szeretik a demokráciát, nekik a szisztéma kell. Hol a rendszer? Hát megjegyeztem, hogy nagyon szenvedhetnek itt Melbourne-ben, mert ennél szabadabb, multikulturálisabb hely nem sok van a Földön. Mondták, hogy szenvednek is. Ugyan senkivel sincs bajuk, nem rasszisták, de a közel-keletiek, meg az indiaiak, azok phuj. Aztán hirtelen szóba jöttem én, és egyszerre elkezdtek kiabálni velem, hogy minek jöttem ide, miért jön mindenki ide, miért nem mentem Németországba. Ígérjem meg, hogy hazamegyek. S miközben Marco hosszasan magyarázta, miért is kell hazamennem, Tonino megvakargatta, amit meg kell, gatyán belülről, semmi diszkréció, majd megveregette a vállam, hogy igen. Megígértem nekik, hogy hazamegyek, s érett fejjel nem kérdeztem meg, ők miért jöttek ide. Dicsértük még pár percig „the smell of Europe”-t, közben Tonino elment toálettre. Marco és én a boldogságról filozofáltunk, és néztük, ahogy esznek a siráyok. Tonino visszatért, megint megveregette a vállam, hogy na ugye. Ezen már meg sem rázkódtam, romantikája volt az egésznek egyébként is. Még elhívtak egy kávéra, de elutasítottam, lévén Edem megjött, de megbeszéltük, hogy majd legközelebb, ők úgyis mindig ott vannak a piazzán. Naná, Arrivederci!

...ingere

Ozzi pajtásaink étrendje már sokkal izgalmasabb, mint a miénk (ettől függetlenül Michelin csillagot ezek sem érdemelnek ám), ugyanis az ausztrál társadalom olyan, mint egy nemzetközi tábor, az ország megannyi kultúra gyűjtőhelye. Mivel Ausztrália még rém fiatal, hiszen nem volt az olyan régen, amikor a nagypapi átjött, hogy ásson egy kis aranyat, a különböző kultúrák közötti különbségek élesen megkülönböztethetőek, nem olvadtak össze. Ez az összeolvadás egyébként szerintünk baromi lassan fog menni, mert  fehér népekból, indiaiakból, ázsiaiakból és arabokból egy közös masszát, tulajdonképpen egy új fajta embert kialakítani nem lesz könnyű, bár a folyamat már megkezdődött és inkább mulatságos, mintsem szörnyű. Már láttunk feka-ázsiai házaspárt és láttuk a közös gyereküket. És láttunk arab-ázsiai házaspárt és az ő közös gyereküket is, a kölykök teljesen normálisan néztek ki, szóval hajrá emberek, sokasodjatok, keveredjetek!

Mi vagy, Amirka? Iráni, vietnámi, ausztrál? Cuki, az biztos :)

Na de visszatérve a témához, a lényeg, hogy a népek magukkal hozzák a saját receptjeiket is, pont mint mi a krumplizást ugye. Ennek eredményeképpen bátran állítjuk, hogy ebben az országban nem létezik nemzeti eledel, illetve kettő mégis: ezek a pizza és a sushi. Két jolly joker. A pizzát a hatalmas olasz kolóniának köszönhetjük, ami a lusta brit génekkel rendelkező punnyadékoknak tökéletesen megfelel, a sushit pedig a kevésbé távoli japókák hozták be, isteni fincsi, take away, esélyed nincs, hogy megcsináld otthon, az se baj, hogy nyers. Az egyik hízlal, a másik fogyaszt, és ez az ambivalencia tökéletesen jellemzi ozzikáink étkezési szokásait is.

Valami igazán ausztrál. Rém büdös, csak egy késhegynyit ajánlatos az egész szeletre kenni, tele B vitaminnal. Valószínűleg valami drog van benne, ami függőséget okoz, mert mégis eszik.

Mellesleg aktuális hír, hogy ezekben a napokban mindenki kedvence Jamie Oliver Melbourne-ben tartózkodik, ugyanis elhatározta, hogy lefogyasztja a népeket. Szükségünk is van rá, ugyanis ebben az országban még a híresen karcsú ázsiaiak is nagyra nőnek. Nem vicc, nem túlzás, képeket azért nem közlünk, mert udvariatlanság lenne fotóckodni, lényeg, hogy tényleg. Míg mi odafent irigykedve azt gondoljuk, hogy az ausztrálok mind a szörfdeszkájukon töltik a délutánt, majd mikor már lemegy a nap, haza bicikliznek avagy hazafutnak, és közben aggódunk a 3 plusz kilón is, az igazság az, hogy az emberek nagy százaléka itt nem kicsit túlsúlyos. A jólét, kérem. Mindenkinek van autója, és mindenkinek van sok pénze, nem kell főzni, jó a pizza, jó a tészta, a sok szendvics, a sok vaj, a sok muffin és kóla. Imádják, élvezik, boldogok tőle. Mindeközben a médiában nem győzi hallatni hangját a másik oldal, az egészséges életmódot hirdetve. Ennek eredményeképpen mi történik? Ugyanazt a szart úgy árulják, hogy 97% fat free. A legnagyobb bolt-lánc, a 7eleven 97% zsírmentes szendvicseket kínál, de kaphatsz joghurtot, levest, még akár zoknit is fat free.

A természetes zsiradék helyett viszont megannyi mesterséges anyag. Nyamm

Zsír-, és gluténmentes, fruktóz-barát, organikus, ausztrál joghurtunk újrahasznosítandó bödönkében. Drága.

A Coca Cola minden bizonnyal itt szerzi legnagyobb bevételét a coke zero, illetve a diet coke ötleteiből.  Ja meg persze kávét is csak barna cukorral. Nem ritkák az olyan kérések, hogy 1 cukor, 2 cukor helyett fél cukorral, illetve másfél cukorral kérik a kávét, illetve a forró csokit kisebb zsírtartalmú tejjel isszák (szója tejjel a rosszabbja). Így csillapítja lelkiismeret furdalását a nép, és így tesz nagy haszonra szert a szolgáltató. Ez a mindenkinek jó állapot uralkodik per pillanat az országban.

Mi mindeközben élvezzük a gasztronómia színességét, és igyekszünk kipróbálni mindent. A sushin már túl vagyunk, a libanoni húsos pizzán is, ettünk cápát, kengurut, ma osztrigát, holnap valami maláj csodát, kérem. Húsunk halal természetesen, hiszen az Isztambuli Halal Meat a hentesünk, Hungarian paprikánk made in Australia, nehogy felpaprikázzák a népeket, hogy valami import csudával akarja őket megetetni az állam. Sajtunk új-zélandi, lekvárunk tazmán. Gyümölcseink, zöldségeink mind a szomszéd kertből, természetesen. Pizzánk originál, tésztánk organik.

Hentesünk

Paprikánkat mindenekelőtt természetesen pizzához ajánlják

S miközben jóllakottan szeljük az utcákat, nem győzzük olvasni az éttermek kínálatait. Errefelé nincs ám könnyű dolga az éttermesnek. Nem úgy megy az, hogy ha van gulyás, van vendég is. Itt az éteknek egyszerre kell glutén-mentesnek, vegának és vegánnak, fruktóz barátnak lennie, s rendelkezni kell egy igazolással is, miszerint a felszolgált csirke életében még csak rá sem nézett egy disznóra sem, tehát halal.

Zöldségleves kockánkban sincs semmi disznóság

Amennyiben az étterem nem felel meg ezen elvárásoknak, jobb, ha lehúzza a rolót tüstént, vendég nem lesz! A másik kedvenc  a „home made”. Ezzel a kis hazugsággal mindenki él, és mindenki szereti is bevenni, hogy a spaghettijét valami itálián andzseló gyúrja hátul. A fagylaltnak pedig kettő a neve: ice cream és gelati. Mindkettő fagyit jelent, az egyik angolul ugye, a másik olaszul. Na most, ha ice creamről van szó, akkor az csak valami snassz, gépi krém lesz, de ha gelato-ról, akkor az már a minőség. Ha pedig ráadásul home made a gelato, akkor tuti a következő sarokig áll majd a sor.
Sorolhatnánk még a végtelenségig mennyi érdekesség van ideát, de mit tegyünk, ideje ebédet főzni. ¡Szurkoljatok, hogy ilyen körülmények között találjunk bacont!

Mi szem szájnak...

Szóval most azt találtuk ki, hogy gasztro-ügyben kétszer is posztolunk, egyszer saját étkezési szokásainkról regélünk, rém izgalmas lesz, de hát akit érdekel, azt érdekeljen minden :), másodszor pedig általánosan próbáljuk meg bemutatni a sztereotípiánkkal ellentétben nem túl sporty spice jelenlegi testvéreink menüjét.

Először jöjjön saját gyomrunk tartalma:

Na jó, csak vicceltünk :)

Csak a szokásos, semmi flanc tulajdonképpen. Igaz, hogy első főtt ételünk a bokszoló kenguruk földjén eme szimbolikus állatok húsa volt, húsgolyók formájában, de azóta visszatértünk a fellegekből és csak a krumplit krumplival, meg a hagymát hagymával. Jó, túlzás. Az elején kicsit féltünk, hogy mi lesz, ugyanis persze milyen kajákat a legkönnyebb elkészíteni?



Az olasz recepteken alapulókat, tehát pesto-s tésztát, paradicsomos tésztát, sajtos tésztát, tonhalas tésztát, sülve, főve, pennéset, spaghettiset. Elég gyorsan meguntuk, és kétségbeesetten kutattuk a boltokat tejföl és paprika után. Sikerrel jártunk szerencsére, és belecsaphattunk a magyar konyha leveseibe. (Engem az is motivált természetesen, hogy férfi szájat kell etetnem, Bolognában tökéletesen megvoltam a tésztával 5 hónapig :) Miközben elvesztettük krumplis tészta, paprikás krumpli, krumplifőzelék szüzességünket, rájöttünk, hogy lehet, hogy az olasz mindent tésztával csinál, de mi meg mindent krumplival.




Szóval megint itt volt az ideje kikerülni a változatlanság bugyraiból és éjt nappallá téve kutattunk a nagyanyáink és anyáink asztalain fellelhető kosztok után. Nem mondom, hogy konyhánk megérdemli a Michelin csillagot, de ami tény, az tény, kezdetnek nem rossz, itteni kortársaink között azért pedig igenis mesterszakácsnak számítunk :) --- ugyanis mindig együtt főzünk, ha pedig nem, akkor egymásnak, meglepetésnek szánva. 

Don't Melbourne the toast! Reggelink mindig pirítós kenyér vajjal, lekvárral, erről nem tudunk lekattanni, hiába. Néha egy joghurt is betársul, meg a tea és a kotyogós kávé.

 

 

 

Csillog-villog, naná! Büszkeségünk, a SAJÁT, házi joghurtunk, müzlivel, barackkal.

Szép, mi? Francia (?) hagymaleves égett ausztrál pirítóssal, isteni új-zélander sajttal.

Fincsi borsóleves galuskával

Babos étek

Főzelékfalóknak

Életünk első önálló pörköltjét szerencsére 3 napig ehettük

Gyros hiányunk volt, bevalljuk

Ezt az ajándékot a fiú csinálta a lánynak

Nem mellesleg ezt is. Desszertkirályfi

És a munkafolyamat:

A kerítésből lecsippentettünk egy kis kolbászt és máris meg volt minden a jó paprikás krumplihoz

Mr. Chef