Kis otthonunkról sok minden
elmondható, de az állandóság biztosan nem. Úgy jönnek-mennek itt a
„lakótársak”, mint egy pályaudvaron. 3 hónapnyi itt tartózkodásunk után iráni
főbérlőnk lassan a családjába is befogad minket, ennek jeleként elsőszülött fiúgyermekét, Amirt (Amirkát) már az ölünkbe is vehettük. Lakott itt svéd, japán,
indonéz, amerikai, angol, két francia, négy német, négy koreai. Mind lány. Van mit mesélni
róluk :)
A svéd egy tróger volt, a csoszogását nem
feledjük soha. Szörnyű masszőr lehetett. A francia
kis nyünyü volt, bírtuk, főleg a sütijeit, amikből mindig megkínált. A kettes számú franciánk viszont még nagyon kis tapasztalatlan, fiatal és buta.
Azt hitte, hogy a wc-papírt, a cukrot, fűszereket, teát, tejet, és egyéb
élelmiszereket a főbérlőnk vásárolja számunkra, és amikor kiderült, hogy nem,
nagyon megsértődött. Olaszországban pedig azért nem járt még, mert szerinte
Olaszország nem attraktív. Az indonéz
nagyon fura volt. Ha beszéltél vele, tiszta értelem csillogott a szemében, ám
tettei ezt mind cáfolták. Egyik napos délután megkérdeztem tőle, miért van
rajta kötött téli sapka, mire mondta, hogy azért, mert hülyén nézne ki, ha csak
úszósapka lenne a fején. Kérdeztem, hogy miért van rajta úszósapka, hát azért,
mert megy úszni. Meg olyanokat nyomott, hogy éjfélkor széttolta az összes
széket meg asztalt a konyhában, hogy ő most vett egy hullahopp karikát, és
gyakorolni fog az ipodján futó youtube videó segítségével. Ezen kívül
irtózatosan rendetlen és koszos volt. Helyére jött három német. Igen, abba a szobába, ahol kettőnek sem igazán kényelmes. Így
lett egy szobából három ágy. A lányok úgy indítottak, hogy beköltözésük
másnapján sárga gumikesztyűs védőfelszerelésben, mint egy kommandó egység
összehangoltan átmosták a házat, halk szitkokat szórva mindenkire. Na, hát gondoltuk megfogtuk az isten lábát. De azt
azért nem. Igazából bírtuk őket, barátkozósak voltak, volt humoruk, meg minden,
csak. Nagyon lusták és nagyon hangosak voltak. Nem nagyon volt kedvük dolgozni,
csak amennyit nagyon muszáj, vagyis igen sokat voltak itthon. Legszívesebben
egy fesztiválon, pubban, vagy itthon itták a sört. A sör volt a lényeg, meg a
cigaretta.(Öregek vagyunk mi már az ilyesmihez).
Az angol. Egy szóval tudnánk jellemezni: Taxidermia.
Húszas éveinek elején járó fiatal lányról van szó, végzettsége szerint nővér,
gondozó. Cuki szakma, bár csinálná. De nem csinálja, hanem mióta beköltözött,
ennek már másfél hónapja, a hátán fekszik az ágyán. Vannak lábai, tud járni,
láttuk. Nincs kifogás, nem beteg, kérdeztük, nincs mentség, rohadt lusta. El
kell ismerni, hogy felkel, hogy elmenjen a hűtőig, kivegye belőle a répáját,
müzlijét és diétás kóláját, de már rohan is vissza, nehogy beszélgetni kelljen,
talpon lenni plusz fölösleges 20 mp-ig.
A tv-t nézi, van egy jó fogyókúrás műsor a 10-es csatornán, a Gem tv adó
pedig két részt is lead a Jóbarátokból minden nap. Ezeken kívül már az összes
reklámról saját, önállóan kialakított véleménye van. Állítása szerint nincs
pénze, és vár. Várja, hogy a munka felhívja őt. Csak nővér munka hívhatja, más
munkának fel sem venné. Mióta itt lakik, nem takarított, szerinte nincs mit,
mert tiszta.
Mind közül a koreaiak a legfurábbak. Nem tudjuk miért pont ők. 2 nappal ezelőtt Á. kiment a konyhába reggel, és azt
látta, hogy a koreaink folyó víz alatt a körmével hámozza a krumplit. Rohadt
durva, tudjuk. Megmutatta neki, hogy hogy kell. 5 perc múlva én mentem ki a
konyhába, és szóba jött a főzés megint, mert azt a joghurtot ettem, amit én
csináltam, és kifejtette nekem, hogy a főzés olyan régimódi, és, hogy ő egyenlő
akar lenni. Nem emlékeztettem arra, hogy épp egy pasi mutatta meg neki, hogy
hogyan kéne hámozni a krumplit. Kortól függetlenül kisiskolásnak öltöznek, alább ennek egy szélsőséges esete látható (pelenkák):
A harmadik koreai lakótársunk
beköltözésének napján 3 ágyból (2 üres, 1 foglalt) rápakolt a foglaltra, mert
neki azt tetszett, és megkérdezte a már másfél hónapja ott lakó angolt, hogy
maradni szeretne-e az ágyán. Mellesleg épp tegnap gyújtotta fel a konyhát
(kvázi). Mire kiértünk, már csak a füstöt láttuk. Ő is érezte a szagot, de az
agya valamiért nem kapcsolta össze a –sütök-égett szag van- tényeket.
Folytathatnák, de most, hogy mindenki megkapta a
magáét szólnánk inkább pár szót a toleranciáról.
Otthon 99%-ig a toleráns emberek közé
soroltuk magunkat, az 1%-ot mindig az ostobáknak tartottuk fent, akiket soha
nem volt türelmünk tolerálni. Azonban mióta itt élünk, rá kellett jönnünk, hogy
az otthoni toleranciánk azt jelentette, hogy nem zavar, ha raszta a haja,
szeretem a melegeket, éljen a cigány zene, talán még le is ülök a csöves mellé
a buszon, ha nem, akkor megmagyarázom azzal, hogy eleget ültem a
munkahelyen/iskolában. Szóval itt, Melbourne-ben szembesülnünk kellett azzal,
hogy mindez, minden, amit eddig toleranciának
ismertünk, 0,00001 %-a annak, amire itt szükségünk van. Nagyon más léptékűek
itt a kulturális különbségek, ami rengeteg türelmet és megértést igényel. Leginkább
az ázsiaiakkal akadnak gondjaink. Sokszor úgy érezzük, hogy nem vagyunk elég
toleránsak (tudjuk, hogy sok a szóismétlés, toleráljátok légyszi), meg
ítélkezünk, igaz azért sokat fejlődtünk már (a bor segít).
Csak az van, hogy elképesztő számunkra azt látni, hogy itt vannak
ezek a fiatal nők, és egy villát sem tudnak elmosni, pontosabban nem akarnak
annyi energiát pazarolni a mosogatásra, hogy a villa tiszta legyen tényleg. És
azt sem értjük, hogy miért mindig fagyasztott pizzát, és porpalacsintát, és
előre megcsinált szart esznek. Mint az angol ugye, aki a müzlit, répát. És ha
bekapcsolják a sütőt/gázt, miért nem kapcsolják ki.
De megfejtettük, ne aggódjatok.
És nem tudjuk többé hibáztatni őket. Ugyanis évtizedekkel ezelőtt valami idióta
madarak elkezdték csiripelni a nők fülébe, hogy menő a zacskós leves, hmm a
görögországi nyaralást juttatja az eszünkbe, ha megvesszük a 35 gramm port. Az
van, hogy bizonyos országokban az anyukák már degradálónak érzik, hogy ételt
főzzenek, és nem teszik, és ezért lányaik már egy tésztát sem tudnak kifőzni.
Ráadásul az anyagi hátterük is megvan arra, hogy ha épp már unják a zacsis port, akkor elmenjenek étterembe. De nemcsak Nyugat-Európa produkálja ezt (a
franciák, olaszok kivételek még mindig), ugyebár (Dél-)Korea is például.
Szóval rengeteget tanulunk a népekről,
együttélésről és toleranciáról itt, de az lehet, hogy alkoholista lesz
belőlünk, vagy szívrohamot kapunk a következő tűzoltás közben és a testünk
fagyasztott pizzás dobozok között lesz porrá.
Utólagos bocsánatát kérjük mindazoknak, akikből hülyét csináltunk
magyar nyelven, és üzenjük, hogy vegyenek wc-papírt, ugyanis megint elfogyott.
