Komoly dolgokról van szó

Kis otthonunkról sok minden elmondható, de az állandóság biztosan nem. Úgy jönnek-mennek itt a „lakótársak”, mint egy pályaudvaron. 3 hónapnyi itt tartózkodásunk után iráni főbérlőnk lassan a családjába is befogad minket, ennek jeleként elsőszülött fiúgyermekét, Amirt (Amirkát) már az ölünkbe is vehettük. Lakott itt svéd, japán, indonéz, amerikai, angol, két francia, négy német, négy koreai. Mind lány. Van mit mesélni róluk :)

A svéd egy tróger volt, a csoszogását nem feledjük soha. Szörnyű masszőr lehetett. A francia kis nyünyü volt, bírtuk, főleg a sütijeit, amikből mindig megkínált. A  kettes számú franciánk viszont még nagyon kis tapasztalatlan, fiatal és buta. Azt hitte, hogy a wc-papírt, a cukrot, fűszereket, teát, tejet, és egyéb élelmiszereket a főbérlőnk vásárolja számunkra, és amikor kiderült, hogy nem, nagyon megsértődött. Olaszországban pedig azért nem járt még, mert szerinte Olaszország nem attraktív. Az indonéz nagyon fura volt. Ha beszéltél vele, tiszta értelem csillogott a szemében, ám tettei ezt mind cáfolták. Egyik napos délután megkérdeztem tőle, miért van rajta kötött téli sapka, mire mondta, hogy azért, mert hülyén nézne ki, ha csak úszósapka lenne a fején. Kérdeztem, hogy miért van rajta úszósapka, hát azért, mert megy úszni. Meg olyanokat nyomott, hogy éjfélkor széttolta az összes széket meg asztalt a konyhában, hogy ő most vett egy hullahopp karikát, és gyakorolni fog az ipodján futó youtube videó segítségével. Ezen kívül irtózatosan rendetlen és koszos volt. Helyére jött három német. Igen, abba a szobába, ahol kettőnek sem igazán kényelmes. Így lett egy szobából három ágy. A lányok úgy indítottak, hogy beköltözésük másnapján sárga gumikesztyűs védőfelszerelésben, mint egy kommandó egység összehangoltan átmosták a házat, halk szitkokat szórva mindenkire. Na, hát gondoltuk megfogtuk az isten lábát. De azt azért nem. Igazából bírtuk őket, barátkozósak voltak, volt humoruk, meg minden, csak. Nagyon lusták és nagyon hangosak voltak. Nem nagyon volt kedvük dolgozni, csak amennyit nagyon muszáj, vagyis igen sokat voltak itthon. Legszívesebben egy fesztiválon, pubban, vagy itthon itták a sört. A sör volt a lényeg, meg a cigaretta.(Öregek vagyunk mi már az ilyesmihez).

Az angol. Egy szóval tudnánk jellemezni: Taxidermia. Húszas éveinek elején járó fiatal lányról van szó, végzettsége szerint nővér, gondozó. Cuki szakma, bár csinálná. De nem csinálja, hanem mióta beköltözött, ennek már másfél hónapja, a hátán fekszik az ágyán. Vannak lábai, tud járni, láttuk. Nincs kifogás, nem beteg, kérdeztük, nincs mentség, rohadt lusta. El kell ismerni, hogy felkel, hogy elmenjen a hűtőig, kivegye belőle a répáját, müzlijét és diétás kóláját, de már rohan is vissza, nehogy beszélgetni kelljen, talpon lenni plusz fölösleges 20 mp-ig.  A tv-t nézi, van egy jó fogyókúrás műsor a 10-es csatornán, a Gem tv adó pedig két részt is lead a Jóbarátokból minden nap. Ezeken kívül már az összes reklámról saját, önállóan kialakított véleménye van. Állítása szerint nincs pénze, és vár. Várja, hogy a munka felhívja őt. Csak nővér munka hívhatja, más munkának fel sem venné. Mióta itt lakik, nem takarított, szerinte nincs mit, mert tiszta.

Mind közül a koreaiak a legfurábbak. Nem tudjuk miért pont ők. 2 nappal ezelőtt Á. kiment a konyhába reggel, és azt látta, hogy a koreaink folyó víz alatt a körmével hámozza a krumplit. Rohadt durva, tudjuk. Megmutatta neki, hogy hogy kell. 5 perc múlva én mentem ki a konyhába, és szóba jött a főzés megint, mert azt a joghurtot ettem, amit én csináltam, és kifejtette nekem, hogy a főzés olyan régimódi, és, hogy ő egyenlő akar lenni. Nem emlékeztettem arra, hogy épp egy pasi mutatta meg neki, hogy hogyan kéne hámozni a krumplit. Kortól függetlenül kisiskolásnak öltöznek, alább ennek egy szélsőséges esete látható (pelenkák):

A harmadik koreai lakótársunk beköltözésének napján 3 ágyból (2 üres, 1 foglalt) rápakolt a foglaltra, mert neki azt tetszett, és megkérdezte a már másfél hónapja ott lakó angolt, hogy maradni szeretne-e az ágyán. Mellesleg épp tegnap gyújtotta fel a konyhát (kvázi). Mire kiértünk, már csak a füstöt láttuk. Ő is érezte a szagot, de az agya valamiért nem kapcsolta össze a –sütök-égett szag van- tényeket.
 

Folytathatnák, de most, hogy mindenki megkapta a magáét szólnánk inkább pár szót a toleranciáról.
Otthon 99%-ig a toleráns emberek közé soroltuk magunkat, az 1%-ot mindig az ostobáknak tartottuk fent, akiket soha nem volt türelmünk tolerálni. Azonban mióta itt élünk, rá kellett jönnünk, hogy az otthoni toleranciánk azt jelentette, hogy nem zavar, ha raszta a haja, szeretem a melegeket, éljen a cigány zene, talán még le is ülök a csöves mellé a buszon, ha nem, akkor megmagyarázom azzal, hogy eleget ültem a munkahelyen/iskolában. Szóval itt, Melbourne-ben szembesülnünk kellett azzal, hogy mindez, minden, amit eddig toleranciának ismertünk, 0,00001 %-a annak, amire itt szükségünk van. Nagyon más léptékűek itt a kulturális különbségek, ami rengeteg türelmet és megértést igényel. Leginkább az ázsiaiakkal akadnak gondjaink. Sokszor úgy érezzük, hogy nem vagyunk elég toleránsak (tudjuk, hogy sok a szóismétlés, toleráljátok légyszi), meg ítélkezünk, igaz azért sokat fejlődtünk már (a bor segít).

Csak az van, hogy elképesztő számunkra azt látni, hogy itt vannak ezek a fiatal nők, és egy villát sem tudnak elmosni, pontosabban nem akarnak annyi energiát pazarolni a mosogatásra, hogy a villa tiszta legyen tényleg. És azt sem értjük, hogy miért mindig fagyasztott pizzát, és porpalacsintát, és előre megcsinált szart esznek. Mint az angol ugye, aki a müzlit, répát. És ha bekapcsolják a sütőt/gázt, miért nem kapcsolják ki.

De megfejtettük, ne aggódjatok. És nem tudjuk többé hibáztatni őket. Ugyanis évtizedekkel ezelőtt valami idióta madarak elkezdték csiripelni a nők fülébe, hogy menő a zacskós leves, hmm a görögországi nyaralást juttatja az eszünkbe, ha megvesszük a 35 gramm port. Az van, hogy bizonyos országokban az anyukák már degradálónak érzik, hogy ételt főzzenek, és nem teszik, és ezért lányaik már egy tésztát sem tudnak kifőzni. Ráadásul az anyagi hátterük is megvan arra, hogy ha épp már unják a zacsis port, akkor elmenjenek étterembe. De nemcsak Nyugat-Európa produkálja ezt (a franciák, olaszok kivételek még mindig), ugyebár (Dél-)Korea is például.

Szóval rengeteget tanulunk a népekről, együttélésről és toleranciáról itt, de az lehet, hogy alkoholista lesz belőlünk, vagy szívrohamot kapunk a következő tűzoltás közben és a testünk fagyasztott pizzás dobozok között lesz porrá. 

Utólagos bocsánatát kérjük mindazoknak, akikből hülyét csináltunk magyar nyelven, és üzenjük, hogy vegyenek wc-papírt, ugyanis megint elfogyott.