Egy szobánk van, gyerek még nincs

Egy szobánk van, gyerek még nincs, de a négy kerék az összejött. Fejenként kettő. Biciklivel rójuk Melbourne utcáit napról-napra, és ez nagyon jó nekünk!

Valószínűleg a miénk a két legbénácskább bringa a városban, ez főleg azért van, mert itt szinte mindenki ilyen csudajárgányokkal jár-kel, és nem azért, mert valóban bénák lennének. Az enyém egy kifejezetten masszív darab, csak csúnya nagyon. Majd lefestjük, vagy matricázzuk. R-é ellenben gyönyörűséges, pink barbiejárat. Az a legjobb benne, hogy nem kell rá csengő, mert méterekről hallani, ahogy csörög-zörög mindene. Tök gyors is lenne, csak fel kéne váltani egy sebességet :) Védőfelszereléseink pedig az aboriginal, kézzel készített sisakjaink.

Úgy jöttünk Melbournebe, hogy itt hú, milyen jó a biciklisek élete, meg a bicikliutak, meg a kultúra. Hát. Budapestnél egy kicsit jobb a helyzet, de nem sokkal. Mivel itt nagyságrendekkel több pénz jut bármire, ezért valóban a bicikliutak száma, és hossza bőven veri Budapestet, a nagy, széles útjaik miatt pedig általában sok helyed is van tekerni. Természetesen ez a biciklibérlő rendszer is tökéletesen ki van építve, bár úgy látjuk, nincs igazán használva. Szóval nagyon támogatva van a dolog, csak az a gond, hogy elég fiatal még a biciklis kultúra. Az autós pedig százmillió. A fiatalságot azért írtam, mert ahogy Budapesten sem, itt sincs még egészséges együttműködés bringás és autós között. Ausztráliában mindenki betartja a szabályokat, mindig megállnak a zebránál, nyugodtan, udvariasan közlekednek. Óriási tévhit. Letol, elnyom, előz, nyomul, rádnyit,  rádhúz. Pont, mint otthon. A taxisok itt is #&đÄ$Ł (ezek most tényleg hieroglifák). Nálunk a főúton van egy vékony bicikliút, de a nap túlnyomó részében autók parkolnak rajta, így volt út, nincs út. Ami pedig a poén, hogy ezt legálisan teszik :) Ki érti ezt?

No, de nem olyan rossz a helyzet, sok helyen nagyon kényelmesen, veszélytelenül lehet közlekedni, a többi részen pedig csak nagyon kell figyelni. A bal-jobb kavart is teljesen megszoktuk már. Úgyhogy ne aggódjatok értünk! A bérletet úgysem fizetjük ki :)
Ezt most megint én írom a R. Csak pár gondolat erejéig húzom az időd. Szóval. Rólam mindenki tudja, hogy általában nem én vagyok a Critical Mass fő figurája. Persze ha valaha részt vettem volna, én lettem volna. Hullámzó elindulásokról és parkoló autókkal való koccanásokról lehettem volna híres. Autóvezetőként már kezdek elhíresülni, de ez egy másik történet. És tessék, most belecseppentem egy olyan országba, ahol biciklire kell ülni, ráadásul a bal oldalon. Fostam egy kicsit, na. Lassan megszokom, már egészen kiszámíthatóan tudok elindulni, de azért nemrég még előfordult, hogy  egyik este azt hittem a saját árnyékomról, hogy valaki meg akar előzni. Számoltam hányszor. Négyszer. Abban reménykedem csak, hogy soha nem alakul ki olyan szituáció az utakon, mintha jómagam biciklin és jómagam autósofőrként találkoznánk. Mindezt öniróniával írom persze, csakhogy mosolyogjatok egy kicsit a szürke télben, ennek ellenére minden igaz, de az is, hogy rettentő ügyes vagyok általában és annál még sokkal óvatosabb is mindig. Puszi.